05. Fejezet

Harry leparkolt egy nagy ház előtt. Annyira elámultam, hogy a szám is nyitva maradt.

„Csukd be a szád Édesem! Azért nem olyan nagy.” Mondta a mély hangján és nevetett.

„Nagyon nagy háznak találom. Egyedül élsz itt?” Kérdem végül valamennyire félénken.

„Igen.” Válaszolta és szemtelenül rám vigyorgott. Majd kiszállt, kinyitotta nekem is a kocsiajtót, és bementünk a házba. Émelygő érzésem volt... egyedül vagyok Harryvel pont ebben a nagy házban, nem volt sok ház ezen a területen. Ez csak még idegesebbé tett..

„Gyere be!” Hallottam meg hirtelen egy férfihangot, ami Harryé. Bólintottam és beléptem a házba.

„Mire gondoltál, hol jártak a gondolataid?” Kérdezett egy fokkal idegesebb hangon.

„Csak gondolkodtam.. hogy i-itt nincs so-sok ház.” Válaszoltam dadogva.

„Félsz?” Kérdezett olyan hangon, amitől csak még jobban féltem. Libabőrös lettem és remegtem, amikor egyre közelebb jött hozzám. Nekitolt a falnak és a kezét a jobb és bal oldalamra támasztotta. Semerre nem tudtam elmenni.

„Válaszolj a kérdésemre!”  Parancsolja idegesen.

„Nem vagyok köteles semmire!” Mondtam kiállhatatlanul és megpróbáltam kiszabadulni. Harry egyszerűen sokkal erősebb volt, mint én.  

„Komolyan nagyon bátor vagy, hogy így beszélsz velem!”  Mondta pimaszul és kinevetett.

„Miért, te vagy a király?” Kérdeztem megszeppenve.

„Valami olyasmi.. ja.” Felelt öntelten.

„Engedj el!” Követeltem és megpróbáltam erősebben ellökni.

„Neeem! Itt maradsz!”  Mondta agresszívan.

„Kérlek!” Suttogtam, és sírni kezdtem. Szuper, most már tudja, hogy mennyire félek tőle.

„Awww, miért sírsz? Ennyire félsz tőlem.. helyes!” Arrogánsan beszélt és letörölte a könnyeimet az ujjával.

„Soha ne érj hozzám újra te segg!” Kiabáltam hangosan és felpofoztam. Az arca kipirult. Félni és pánikolni kezdtem… Most meg fog erőszakolni? Meg fog ölni?

Kérdések kérdésekkel.

Elszörnyedten figyelt engem. Láthattam a haragot a szemeiben. Felemelte a jobb kezét a magasba, mire én összerezzentem.  De csak végigsimított az arcomon, lassan kinyitottam a szemeimet.. de aztán megütött és lelökött keményen a földre. Égett az arcom és sajgott a fájdalomtól. A könnyeim ismét legördültek az arcomon. Nekitámaszkodtam a hideg falnak a folyosón és felnéztem Harryre. Engem figyelt, mintha minden pillanatban megölne.. Letérdelt elém és mélyen egymás szemébe néztünk, pár perc erejéig. Senki nem mondott semmi. Lassan felemelte a kezét és én összerándultam. De csak végigsimított az arcomon.

„Igen, te félsz tőlem.” Suttogta durva hangján. Ismét libabőrös lettem. Felemelkedett és lenézett rám, a kezét nyújtotta. Kíváncsi voltam, hogy el kell-e fogadnom, de nem törődtem vele, és gyorsan elfordultam.

„Állj fel!” Parancsolta idegesen.

„Nem!” Mormoltam.

„Neked nem létezik nem! Azonnal állj fel!” Ordított rám.

„Nem vagy az apám!” Kiabáltam magabiztosan.

„Nem, nem vagyok. De azt csinálod, amit én mondok! Mindig megkapom, amit akarok!” Mondta hangosan és megpróbált megnyugodni.

Gyorsan felálltam és a bejárati ajtóhoz futottam, de tartott a karja. Harry erősített a fogásán, a fájdalomtól hangosan kiabáltam. Felemelt.. Ellenálltam, de persze ez nem ért semmit. Én túl gyenge voltam, ő túl erős volt. Felfutott a lépcsőn, egyenesen a folyosón a lábával kinyitotta az ajtót. A szobában minden sötét volt. Valami puhát éreztem alattam, egy ágy. Oh istenem, az ő ágya. Becsapta az ajtót, és hallottam, ahogy kulcsra zárja.

„Haaaaaaaaaary!” Kiabáltam hangosan és írni kezdtem.

„Laura!” Mondta egy hang halkan, és láttam Harry árnyékát. Lassan közelebb jött hozzám és leült az ágyra. Csak a szikrázóan zöld szemét láttam. Teljesen elvesztem a szemében. A fény úgy esett rá, hogy úgy nézett ki, mint egy angyal. De hogyan tud egy angyal olyan lenni mint egy szörnyeteg?!